Volt idő, amikor a hatalmas európai erdők mélyén csordákban vándorolt a bölény. Fák között törte az utat, ködös hajnalokon párája gomolygott a légben, és minden lépte a vadon erejét idézte. Aztán az ember – ahogy annyiszor – mohóságból, félelemből, terjeszkedésből – elpusztította őket.
A 20. század elejére az európai bölény vadon kihalt. Az utolsó példányt Lengyelországban lőtték ki 1919-ben.
De a történet itt nem ért véget.
Néhány bölény ugyanis megmenekült az állatkertek és rezervátumok védelmében. Genetikai programok indultak, és évtizedek alatt, aprólékos, szívós munkával sikerült újraéleszteni a fajt. A kutatók, természetvédők és helyi közösségek összefogásával lassan újra született a kontinens legnagyobb szárazföldi emlőse.
Ma már több mint 9 000 egyed él szabadon Európában – Lengyelországban, Litvániában, Németországban, Romániában, sőt a Kárpátokban és a Balkánon is. A valaha kipusztult faj visszatért oda, ahol egykor otthon volt.
A bölények nemcsak látványos, ősi állatok – ők a vadon „kertészei”.
Amerikai rokonaikhoz hasonlóan segítik az erdők természetes megújulását: kitaposott ösvényeik helyet adnak a növényzet sokszínűségének, a lehántott fakéreg és a trágyájuk tápanyaggal gazdagítja a talajt, és élőhelyet teremtenek rovarok, madarak és kisemlősök számára.
Egy-egy csorda megjelenése után az ökoszisztéma néhány év alatt újra „lélegezni” kezd. Ahol megtelepszenek, új élet indul – szó szerint.
A történet azért is különleges, mert ezúttal az ember nem pusztítóként, hanem segítőként lépett a színre.
A rewilding – vagyis „újravadonítás” – mozgalom ma már egész Európában dolgozik azon, hogy az ember által megtört egyensúlyt helyreállítsa.
A helyi közösségek sok helyen ma már büszkén fogadják a bölényeket: a turisták jönnek, a gazdák pedig megtanulnak együtt élni velük.
Nem riválisként, hanem a természet visszatérő nagyköveteként tekintenek rájuk.
Az európai bölény története arról szól, hogy nincs „túl késő”.
Ha adunk egy kis teret, egy kis türelmet, és hiszünk abban, hogy az ember és a természet képes együtt élni, a vadon meghálálja.
Egyetlen faj visszatérése is képes újraéleszteni egész tájakat – és talán a hitünket is abban, hogy a világ helyrehozható.
Ha észrevételed, gondolatod vagy saját élményed is van a leírtakkal kapcsolatban örömmel veszem, ha megtisztelsz egy üzenettel, ezt ide kattintva tudod megtenni.
Ha nem akarsz lemaradni a jövőben megjelenő tartalmakról, iratkozz fel az új bejegyzésekről szóló hírlevélre
