A régi idők emberei gyakran misztikus jelentést tulajdonítottak a hónak, mivel az egyedi szépsége és ritka megjelenése különleges eseménynek számított. A hóhoz kapcsolódó nézetek, hiedelmek és történetek kultúránként és régiónként eltérőek voltak, de néhány általános motívum kiemelhető.
A hó fehér színe a tisztaságot és az ártatlanságot jelképezte. Sok kultúrában úgy hitték, hogy a hó a természet „tisztító takarója”, amely új kezdetet hoz, miközben elrejti az elmúlt év nyomait. A téli időszakot gyakran az elmúlással, a hó megérkezését pedig az átalakulással kapcsolták össze.
Egyes mitológiákban a havazást az istenek ajándékának tekintették, amely megvédi a földet a természeti pusztítástól. Például a skandináv mitológiában a hó a tél isteneihez kapcsolódott, akik hideggel és hóval próbálták egyensúlyban tartani a világot. A kereszténységben pedig a hó tisztasága olykor a szentek és az angyalok jelenlétének jele volt.
A hóesés egyes kultúrákban jó vagy rossz ómenként jelent meg, attól függően, hogy milyen időszakban és mennyiségben történt. Például a késő téli hóesést kedvező jelnek tekintették, mert a tavaszi termést ígérte. Ha azonban szokatlan időben hullott a hó, azt gyakran szerencsétlenség előjeleként értelmezték.
Sok népmesében a hó mágikus elemként szerepelt. Egyes történetekben a hó a boszorkányok vagy más természetfeletti lények tevékenységének következménye volt. A Grimm-testvérek például Hófehérke történetével is a hó tisztaságát és varázslatosságát emelték ki.
De ott a híres Holle anyó is (vagy eredeti német nevén Frau Holle) egy népszerű mesealak, aki a Grimm testvérek gyűjteményéből vált ismertté. A mesében két lány szerepel: az egyik szorgalmas és jószívű, míg a másik lusta és önző. A szorgalmas lány egy kútba ugrik, hogy visszaszerezzen egy orsót, és ezzel Holle anyó birodalmába kerül. Ott segít rendet tartani, például felrázza a dunyhát, ami a Földön havazást okoz. Holle anyó a munkája jutalmaként arannyal borítja be. Amikor a lusta lány is megpróbál szerencsét, őt viszont szurokkal „jutalmazza” a hanyagsága miatt.
Holle anyó alakja a germán mitológiában gyökerezik, ahol ő egy termékenységi és időjárásistennő volt. A mesében megjelenő dunyha rázása az időjárás irányítására utal. Az alakja az idő előrehaladtával egyre inkább a mesék jóságos öregasszonyává szelídült.
Északi népek mondái: Skandináv mitológia – Ymir
A skandináv mitológiában Ymir, az első óriás, a jég és a tűz találkozásából született. A világ teremtésének története szorosan kapcsolódik a jégolvadáshoz, mivel a Ginnungagap nevű üres tér jéggel és tűzzel volt tele, és ezek egyesüléséből alakult ki az élet.
Hans Christian Andersen: A Hókirálynő
Bár Andersen műve nem népmese, hanem irodalmi alkotás, mélyen merít az északi legendák hideg, hóval és jéggel borított világából. A történetben a Hókirálynő elrabolja Kájt, akinek szívét jégszilánk mérgezi meg, és Gerda szeretete menti meg őt.
Az inuit hagyományokban (az inuitok egy őslakos népcsoport, akik elsősorban az Északi-sarkvidék körüli területeken élnek, például Kanadában, Grönlandon, és az Alaszka partjain) a jég és hó az életet és a halált is jelképezi. Egy monda szerint a jegesmedvék szellemei védik a sarkvidéket, és aki tiszteletlenül bánik velük vagy a hóval, az balszerencsére számíthat.
Egy Chukchi monda szerint (a Chukchi egy ősi, az Észak-Ázsia sarkvidéki területein élő népcsoport, amely a mai Oroszország területén található Csendes-óceáni partvidéken és a Csukchi-félszigeten él. A Chukchi nép tagjai az északi sarkvidéki tundrán éltek, és a vadászat, a halászat, valamint a rénszarvas-tenyésztés voltak a fő megélhetési forrásaik) a Jégasszony az, aki télen életben tartja a világot a fagyott táj fenntartásával. Ő teszi lehetővé, hogy a föld alatti szellemek pihenjenek, mielőtt a tavasz megérkezik.
De az alpesi területeken is akadnak érdekes mondák. Például Perchtáról, a havas hegyek asszonyáról.
Perchtát mint a tél és a havas hegyek úrnőjét tisztelték. Ő volt az, aki a havat lehozta a magas hegyekből, de büntette is azokat, akik lusták vagy szemtelenek voltak.
Vagy a görög mitológiában Demeter és Perszephoné, mely történet nem konkrétan hóhoz kapcsolódik, mégis Demeter és Perszephoné története a tél eredetéről szól. Amikor Perszephoné az alvilágban tartózkodik, Demeter bánatában terméketlenné teszi a földet, ami a téli hónapokat eredményezi.
A távoli Japánban pedig ott van Yuki-onna (A Hóasszony) története, aki egy gyönyörű, de félelmetes női szellem és a hóesésben jelenik meg. Gyakran eltévedt utazókat csal magához, akiket aztán megfagyaszt. Ugyanakkor néhány történetben kegyelmet mutat, ha az emberek kedvesek és tiszteletteljesek vele.
A japán kultúrában egyébként a hó a természet múlandó szépségének egyik szimbóluma volt. Az ilyen elmélkedések az ukiocsijoki, vagyis az „első hó” különleges ünnepléséhez is vezettek, amely során az emberek csodálták az első hópelyheket, és meditáltak az élet múlandóságán.
Pragmatikus szempontból pedig a hó fontos szerepet játszott és játszik ma is a földművelésben is. A „hótakaró” védi a termőtalajt a fagyoktól, és a hó olvadása után a földet vízzel látja el. Az emberek ezért gyakran reménykedve várták a havazást, mert az a jövő évi termést segíthette elő.
Mindenesetre a hó az kell, a hó az jó. Főleg Karácsonykor lenne jó a hó.
Ha észrevételed, gondolatod vagy saját élményed is van a leírtakkal kapcsolatban örömmel veszem, ha megtisztelsz egy üzenettel, ezt ide kattintva tudod megtenni.
Ha nem akarsz lemaradni a jövőben megjelenő tartalmakról, iratkozz fel az új bejegyzésekről szóló hírlevélre
