Mielőtt ismét beszippantana János történeteinek fabrikálása, engedjétek meg, hogy mutassak nektek valami kis érdekességet, amellyel akár ti magatok is találkozhattok a kertjeitekben, ahogyan magam is összefutottam vele ma az egyik kis, öreg körtefánál
A madaraknak ugye nincs kezük, mellső végtagjaik szárnyakká fejlődtek a múltban, amik lehetővé teszik számukra a repülést.
De ezért szembesülnek néha bizonyos problémákkal amik éppen a kéznélküliségükből fakadnak. Egy ilyen probléma például a kerek csonthéjasok feltörése, hogy meg tudják enni a bennük fellelhető finomságokat. Ilyenek például a diófélék, a mogyoró.
Bizonyos madarak – jellemzően a varjak, akik okosságban még a madarak közül is kiemelkednek – kitalálták, hogy az ilyen magvakat jó magasról leejtik valamilyen kemény felületre (kő, aszfalt), hogy az összetörjön.
Még jobban kiokosodva ugyanezen madarak rájöttek arra is, hogy ha az autók elé dobálják vagy teszik az ilyen csonthéjasokat, akkor az azokon áthajtó gépjárművek feltörik nekik a magvakat.
Más madarak – mint a fakopáncsok, csuszkák – más módszert használnak, ennek a nyomait mutatják ezek a fényképek.
Az öreg körtefának van egy olyan része, ami amolyan V alakú bemélyedésként tökéletesen alkalmas arra, hogy abba kisebb csonthéjast – jelen esetben mogyorót – jól be lehessen szorítani, hogy aztán a csőrrel megkopácsolva ki tudják fúrni azt és megehessék a beltartalmát.
Ez az apróbb mogyoró olyannyira be volt szorulva, hogy nekem is egy kisebb ágat kellett segítségül vennem, hogy ki tudjam onnan szedni.
Ahogy mondani szokták: “Segíts magadon, az Isten is megsegít”.
Ezt most a madarak okosságára értettem.
Ha észrevételed, gondolatod vagy saját élményed is van a leírtakkal kapcsolatban örömmel veszem, ha itt lejjebb kommentben megosztod velem/velünk. De a privát üzenettel is megtisztelsz, ezt ide kattintva tudod megtenni.
Ha nem akarsz lemaradni a jövőben megjelenő tartalmakról, iratkozz fel az új bejegyzésekről szóló hírlevélre
