Ebéd után – mivel végre megjött a napok óta várt istenadta napsütés – leszaladtunk Remeténével megnézni az áradó Dunát. Meg hogy sétáljunk egyet, kiszellőztessük a fejünket. Tettük ezt hovatovább azért is, mert a telefonom aktivitásmérője – melynek bekapcsolását ugyan nem kértem, de önjelölt módon működésbe lépett és figyelte az antitevékenységemet – sértődötten közölte, hogy hála nekem ő már passzivitásmérővé degradálódott.
Jelentem, valóban magasan van most itt a Dunakanyarban a Duna, szép darab fák úsznak rajta – ahogyan az áradások alkalmával lenni szokott. A másik folyónk, az Ipoly is kiöntött, a bivalyok az ártéren most kénytelenek egész kis területen osztozni egymással.
Hoztam is néhány felvételt a Dunáról:
És ahogy mondani szokták: két kézzel adta ma a Jóisten, hétvégére napsütést adott, lustaságunk sutba dobásáért cserébe pedig friss, finom késői laskagombát. Természetesen mivel nem gombászni indultunk nemhogy kosár, de még papírszatyor sem volt nálunk. (Ha gombászni indultunk volna, jó eséllyel gomba sem lett volna.) Persze nálam, mint a laskapörkölt nagy szerelmesénél elő nem fordulhat, hogy otthagyjam, ezért levettem a sapkám és azt tettük tele ezzel a remek illatú gombával. (Azóta Remeténé kiváló pörköltet készített belőle.)
Sajnos találkoztunk olyan dologgal is, amivel talán jobb lett volna nem találkozni, nem szembesülni azzal, hogy milyen emberek élnek köztünk. Ezt nem kezdtem el fényképezni, legalább lesz apropója a napokban visszamenni és készíteni róla egy videó anyagot. (Habár nagyon igyekszem kerülni, hogy negatív dolgokról írjak, beszéljek – de sajnos mindig akad valami, amitől az ember agya ledobja a gépszíjat….)
Ha észrevételed, gondolatod vagy saját élményed is van a leírtakkal kapcsolatban örömmel veszem, ha itt lejjebb kommentben megosztod velem/velünk. De a privát üzenettel is megtisztelsz, ezt ide kattintva tudod megtenni.
Ha nem akarsz lemaradni a jövőben megjelenő tartalmakról, iratkozz fel az új bejegyzésekről szóló hírlevélre
