Kicsit előrehozva elkezdtem az etetést. Általában október legvégén-november elején szoktam nekifogni, tartós fagyokra hiába is várunk. Meg valljuk be őszintén, a téli madáretetés legalább annyira fontos nekünk embereknek is – órákig lehet szemlélni a boldog vircsaftot – mint a madaraknak. Unalomig ismételt dolog, de nem lehet elégszer elmondani: ha elkezdünk etetni, tavaszig minden nap legalább ugyanazt a mennyiséget ki kell tennünk nekik! Tehát érdemes előre gondolkodni a kitett mennyiségben. Magam jó adag napraforgót betáraztam, de biztos vagyok benne, hogy ez a mennyiség nem lesz elég tavaszig, nomeg a nagyon népszerű cinkegolyót sem vettem még meg.
Ahogyan az lenni szokott minden évben, elsőre a cinkék kezdek rájárni a kihelyezett szotyira, köztük legnagyobb számban a széncinegék képviseltették magukat, de akadtak széncinegék, fenyves cinegék és kék cinegék is. Örömömre idén is hamar csatlakoztak a forgataghoz a csuszkák is.








Remeténé többek között megtrimmelte a mogyoróbokrot is, így a darálás előtt megmentettem egy szimpatikus ágacskát, amit külön felszereltem az egyik oldalra kilógatva az etetőre, kissé önös célból. Az az elképzelésem, hogy az ide leszálló madarakról talán szebb képeket tudok készíteni. Szerencsére használják is rövidke időre, nekem már csak a lessátram kell majd kihelyeznem aztán mehet az elmélyültebb megfigyelés.
Hangjuk alapján több madarat is hallottam már (azaz “füllel láttam”), akik felénk jellemzően a télen szoktak bejönni ezekbe a belterületi, öreg fákkal teli gyümölcsöskertekbe: ökörszemet, erdei pintyet és meggyvágót.
Akiket még nem sikerült sem távcsővel, sem füllel észlelni, de nagyon várom a felbukkanásukat, azok a zöldikék, tengelicek, fenyőrigók, fenyőpintyek, süvöltők.
De ami késik, az nem múlik, ugye. 🙂
Ha észrevételed, gondolatod vagy saját élményed is van a leírtakkal kapcsolatban örömmel veszem, ha itt lejjebb kommentben megosztod velem/velünk. De a privát üzenettel is megtisztelsz, ezt ide kattintva tudod megtenni.
Ha nem akarsz lemaradni a jövőben megjelenő tartalmakról, iratkozz fel az új bejegyzésekről szóló hírlevélre
