Továbbra is kissé tudathasadásos dolognak tartom, hogy valakinek, aki imádja a madarakat macskája legyen. Nekem pedig van, már több, mint két éve. Nem is amolyan benti szobacica, hanem egy kijárós – sőt a nyári időszakban szinte 100 százalékig kinti, nagy vadász.
Akkor hogy is van ez? Előrebocsátom, nem lesz magyarázat vagy nagy megfejtés, összefoglalt okosság a végén sem. A kérdőjeltől jutunk el a kérdőjelig.
Több mint két éve került hozzánk ez a fekete kandúr, majdnem teljesen felnőtt volt már, mikor idekerült, de még kandúr. Akkor még.
Elfogadtuk, hogy mindenki jobban jár, ha ivartalanítva lesz, így természetesen jött a nagy nyissz. De a szabadságához nemigen akartunk nyúlni – nem is nagyon lehetett volna, vagy lehetne. Mint egy valódi macska elég öntörvényű, a hideg téli napokon szívesen héderel hosszan a foteljában, de tavasztól őszig kint van. Reggel már les be az ajtó üvegén, várja a minden napot megnyitó rituálét: fésülködés a műhelyasztalon majd zacsis halas macskakaját. Így kell indulnia a napnak, minden áldott napnak.
Sokszor eszembe jut, milyen parázs – és sajnos megannyiszor borzasztóan eldurvuló – viták szoktak kibontakozni erről, mondjuk a közösségi oldalakon. Mármint arról, hogy kint vagy bent legyen a macska. Hogy egyáltalán kimehessen-e. (Emlékszem, magam is kaptam már témát taglaló elmélkedő beszélgetés során olyan véleményt, hogy engem kellene kiirtani…)
Mert bizony a macska tökéletes ragadozó: öl és valóban nem feltétlenül annyit -sőt! – mint amennyit elfogyaszt. Node tulajdonképpen pont ez volt az egyik fő oka annak, hogy az ember maga mellé fogadta ezt a szőrös lényt. Merthogy gépeli az egereket, patkányokat – sajnos megesik az is, hogy a madarakat is. Olyanok, mint egy kicsit nagy ívben pusztító golyószóró, amelyik nem szelektál kellőképpen a jó és a rossz, a barát és az ellenség között. (Itt ugye azért eltöprengünk azon is, hogy pusztán nézőpont kérdése, ki a barát és ki az ellenség. A jó és a rossz fogalma pedig talán még összetettebb.)
Node: nem puszta egoizmus részünkről bezárni egy macskát csak arra hivatkozva, hogy úgy tovább él és nincs annyi veszélynek kitéve? Valóban nem üti el az autó, nem mérgezik meg. De – tényleg csak morfondírozva a kérdésen – nem lehet, hogy jobb nekik öt szabad év mint tizenöt év biztonságos börtön?
Természetesen mi is miután mind jobban megszerettük ezt a kis fekete négylábú alakot annál jobban aggódunk, nehogy valami baja essen. Izgulunk, ha nem les be reggel az ajtó üvegén át, amikor felkelünk, vagy amikor este későn csavarog haza vacsorázni. De mit tehetünk? Egy orvosi beavatkozás után volt “szerencsénk” kipróbálni egy kb. egy hetes, 0-24-es macskabentlétet…mit ne mondjak, mindenkinek rámentek az idegei, macskának, embernek egyaránt.
Elgondolkodtam rajta, hogy ha engem óvnának életem végéig ennek a lakásnak a falai közé zárva, vajon bolgog lennék, hogy nem szenvedtem repülőgép balesetet, vagy hogy nem zuhantam le egy hídról?
Tényleg baromira nem könnyű ez a kérdés és nagyon bátor dolognak érzem, ha bárki kiáll és ex katedra kinyilatkoztatást tesz ebben a kérdésben.
Itt vannak velünk ezek a fura jószágok, akiknek a dorombolása kisimítja az összekuszált idegeinket, rendbe rakja jinünket, jangunkat, elrendezi lelki jéghegyeinket. Ezek a négylábúk, akik körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdtek az ember társaságában élni.
Az ókori egyiptomiak szent állatként tisztelték őket, aki macskát bántott az elég könnyedén bűnhődhetett az életének elvesztésével.
Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a Távol-Keleten már i. e. 1500 körül ismerték a macskát, mely az Egyiptommal ősidők óta kapcsolatban álló Indiából kerülhetett oda, Itt is felbukkan a már vadászként való hasznosítása, mert ugyan részben és kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt, majd a későbbiekben az értékes selyem kártevőktől való megvédéséhez használták fel. Japánban a szent iratok megóvásában nyújtott segítséget.
Az ókori görögök és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan nagy tiszteletben tartották a cicákat. (Egyiptomból a görögök csempészték ki a macskákat, majd a római terjeszkedés juttatta őket szerte európába (mármint a macskákat természetesen, nem a görögöket), így jutatt el Britanniába, illetve hazánk földrajzi területére is.
A kora középkorban a macskák Európa-szerte elterjedtek, mivel egyértelműen hasznosnak bizonyultak a földműveléssel foglalkozó területeken és a városokban is – mert ugye (itt kanyarodunk vissza a “többet öl, mint amennyi megeszik” tételhez) irtották rendesen az ember élelmiszer készleteire (és egészségére is) kártékony rágcsálókat.
Olyannyira érzékletes példázat a házimacskák egészségügyi hasznosságára az, hogy miután a keresztény egyház a sátán képmásának, valósággal a gonosz megtestesülésének kezdte tekinteni a macskákat, és híveinek a macskák megkínzását és megölését javasolta (erre nehezen találok bocsánatot, bárhogy is próbálom) csúnyát fordult a kocka. Az I-re a pontot 1484-ben VIII. Ince pápá ak sikerült feltenni, aki pogány állatoknak kiáltotta ki őket, és ezzel hivatalosan is megkezdődött az évszázadokon át tartó macskaüldözés. Számuk gyors ütemben csökkent, ennek hatására az egerek és a patkányok óriási számban elszaporodtak és mik következtek ebből? Igen, a rágcsálók által terjesztett járványok jelentek meg, köztük a fekete halál, azaz a pestis is. (Elég keményre sikerült fenékenbillentése volt az embereknek ez a Jóistentől.)
A tengerészek ebben az időszakban is kedvelték a macskákat, az angol haditengerészetnél például bekerültek a legénységi állományba. Úgy vélték, hogy szerencsét hoznak gazdájuknak, és megmutatják a kedvező szeleket. (Ezek szerint nem mindeni volt teljesen hülye akkor sem, vagy ha volt is egy kis beütése, az legalább pozitív irányultságú volt.)
Azonban mivel is van kikövezve az a pokolba vezető út? Igen, igen!
Ezek a négylábú egérvadászok hajókon, a 15. és a 18. század között a világ összes tájára eljutottak, köztük Új-Zélandra is, ahol helyrehozhatatlan pusztítást végeztek az őshonos, röpképtelen futómadarak körében.
Nagyjából ennyi mára a kérdőjeltől a kérdőjelig.
Aztán most itt vagyunk, ne kerteljünk, jólétben elkényelmesedett emberek, akik azért szeretnek a közösségi hálón cicás videókat nézni, akik mindenhol mindent meg tudunk szakérteni, akik külsőségekben, új mobiltelefonokban, okosóráknak titlulát szerkezetekben éljük ki magunkat… És úri kényelmünkben épp világmegváltó módosításokkal foglalkozunk. De akkor hogy is van ez?
Mert tényleg nehéz ez a macskakérdés – az öntörvényű, gigaegobajnokok “hovaistegyükőket?” modern kori dilemmája.
Ha észrevételed, gondolatod vagy saját élményed is van a leírtakkal kapcsolatban örömmel veszem, ha itt lejjebb kommentben megosztod velem/velünk. De a privát üzenettel is megtisztelsz, ezt ide kattintva tudod megtenni.
