Nincsenek véletlenek, mindennek oka van, így oka van annak is, ha két esemény – ami talán jobb lenne, ha külön-külön következne be – egyszerre esik valaki nyakába. Ez a valaki pedig most az égiek csintalankodása miatt Remeténé lett, aki egyszerre két, kissé leharcolt és kedveszegett vitéz testi-lelki ápolásának problémájával kellett szembesüljön.
Gazdivitéz, a Remete benyelt valami csoda betegséget és a hölgyeknek készült gyógyszerreklámok “férfináthás” tüneteket bemutató alakját sokszorosan túlszárnyaló előadással – ámbár valódi, igen magas láztól ténylegesen kiütve – fekszik az ágyon, többnyire alva. De talán ő az a két jobb napokat is látott vitéz közül, aki kevesebb problémát jelent a hős Remeténének, mivel csak néha tér magához, akkor kap teát és valami gyógyszert, mond pár kevéssé értelmes és kohéziótól is komolyan mentes mondatot, majd csendesen szörcsög tovább lázálmában.
A másik vitéz – Szárszói Márton, a macska – azonban igencsak élénk, önmagát végtelenül egészségesnek tartja és nagyon nem ért egyet azzal, ahol már napok óta van. Mert ahol napok óta van, és ahonnan nem mehet oda egy percre sem, ahol önmaga szerint igenis lennie kellene, az a bent. Ahol pedig önmaga szerint lennie kellene, az a kint.
Mert az úgy volt, hogy épp békésen aludt a napsütötte rózsakertben, amikor elkapták, megint abba a rácsos dobozba tették és elvitték arra a helyre, ahol jópár más állat is volt, javarészt kutyák de néhány macska is, akik nem néztek ki túl jól.
Megnézték a lábán levő sebét, amit az egyik kisebb éjszakai bunyó során szerzett, aztán megszúrták valamivel és akkor kicsit hosszabbat pisloghatott, mert arra ébredt, hogy a lába egy részen kopasz, a nyakára meg tettek valamit, amit nem tud levenni és kibújni sem tud belőle, illetve amitől alig lát valamit, azt is leginkább csak előre.
És bizony Márton vitéz ebből problémát csinál, nem hagyhatja szó nélkül ezt a méltatlan bánásmódot. De tekintve, hogy Márton vitéz egy macska, akinek nagyon sok napi alvásra van szüksége, arra is lehetőleg a nappali órákban, így csak nagyjából éjjel egy és hajnal négy között ér rá arra, hogy a bejárati ajtó üvegén kinézve, érzelmekkel átitatott nyávogással énekelje ki magából a bánatát, majd ennek szünetében sétáljon egyet, de a fején levő vacakkal folyton nekimenjen valaminek, ami miatt olyan hatást kelt tevékenységével a csendes lakásban, mintha abban valami igen részeg kopogó-szellem járna.
Aztán jöhet az éjszakai kakitálca használat, arról pedig nem Márton vitéz tehet, hogy a fejére húzott vacak miatt nem tudja betakarni a termést rendesen, hiába szórja kaparva az alom zúzalék anyagát szerteszét, így az el is kezdi intenzív szagokkal megtölteni az éjszaka levegőjét. De azt mindenesetre érdekesnek találja, hogy erre a tüsszentős gazdi, azaz Remeténé kócosan, a szemein alig kilátva már érkezik is, lapáttal a kezében és segít a terméktemetésben.
Szerencsétlenebb esetben az is előfordul, hogy Mártonunk – szintén a rajta levő gallér takarása miatt – nehezen méri fel pozícióját, így csak a macska van bent a kakitálcában, a feneke nincs. Ilyenkor Remeténét extra meglepetés várja, mikor érkezik a lapáttal, arcán egyre ismeretlenebb, új vonásokkal.
S hogy van-e ennek a helyzetnek nyertese? Bizony van, sőt vannak. Sokan vannak. Ők pedig nem mások, mint a kinti állatok, a gyíkok, bogarak és madarak.
Mivel a fotógépes vitéz is kidőlt és nem oson fényképezőgépével bokorról bokorra, nomeg a fő ellenség Márton vitéz (akit Gazdi vitéz, miótaőfőmártonsága galléros lett, újabb nevekkel is illetett, mint dartvéder vagy gróf úr) sem leselkedik minden sarokról madárhusira vágyva, így odakint idilli, békés nyugalom van. Ami – sajnos vagy sem, nézőpont kérdése – bizony csak átmeneti,
” mert meggyógyulnak a vitézek és visszatérnek!
Ha észrevételed, gondolatod vagy saját élményed is van a leírtakkal kapcsolatban örömmel veszem, ha itt lejjebb kommentben megosztod velem/velünk. De a privát üzenettel is megtisztelsz, ezt ide kattintva tudod megtenni.
