Bocsássatok meg, hogy ma nem igazán tudományos, meg ismeretterjesztő írással jelentkezem, de valahogy olyan filozofikus hangulatomban voltam és vagyok, s így kimenve sétálni kicsit egyből az élet két – számomra mindenképpen fontos – kérdésével találtam szemközt magam. Ezeket a kérdéseket szeretném megosztani veletek – előzetesen is beismerten mindennemű megoldás nélkül. (De ha ti tudtok nekem ezekkel kapcsolatban segíteni, nagy örömmel veszem.)
Az első ilyen, amely kérdéssel azonnal találkoztam, az autó. Szép kis szürke járművünk évek óta ugyanott parkol, a ház előtt a kocsibeállón. Tavasztól őszig évről-évre szembesülhetünk a nagyjából az autó felénél, néhány méter magasan keresztül húzódó vezetékek problémájával. Ez így nem is jó megfogalmazás, mert nem a vezetékekkel van gond, azok teszik a dolgukat, szállítják az áramot, a tévéadást, az internetet meg a telefont szerte az utca népének. Szóval nem a vezetékek, hanem a rajta éjszakázó szárnyas alakokkal akad probléma.
Tekintve, hogy az itt éjszakázó madarak pontosan úgy működnek, akár ébren vannak, akár alszanak, mint a madarak. Azaz ami bement fent, az kijön lent. És ha alszanak is kijön. Sőt, határozottan úgy tűnik, hogy ezeknek a madaraknak a bélperisztartikájára kifejezetten ösztönző hatással lehet a kényelmes vezeték, a szép környék és a mutatós, szürke autótető.
Naéshogy milyen madarak? Nos, nekem van egy határozott elképzelésem, szimplán a nyomok alapján. Szerintem amikor minden ember aludni tért, mindenhonnan boldog horkolás hallatszik ki a házakból, akkor a semmiből griffmadarak szállnak alá, ráülnek a vezetékre, mely ugyan alaposan megsüllyed a súlyuk alatt, mégsem szakad el, majd elalszanak és egészen hajnalig pihengetnek és pottyantgatnak ott boldogan, aztán elrepülnek. Erre a következtetésre abból jutottam, hogy nem tudok elképzelni más általam ismert madarat, amelyik ekkora guánókkal tudná befedni jobb sorsra érdemes személygépjárművünk újra és újra és újra letakarított tetejét.
No de ez nem is lett volna még olyan új inger, ami elmélyült filozofálásra sarkallt volna, de most bizonyos fejlesztéseket követően végre el tudtam állni az autóval a vezeték alól egy új helyre. Boldogan, tiszta kocsitetővel, viszlát griffmadarak!
Elmondom: az nem úgy van ám, hogy csak arrébb parkolunk, aztán megoldódik minden, mintha csak varázsütésre ki tudnánk így szakadni a természetből és a természet lényeinek szerető közösségéből. Nem ám!
Merthogy előbukkant az éjszakai “csokigyáros“, aki eddig megelégedett azzal, hogy ahogy az egy valamirevaló nyesthez méltó, megcsócsálja kicsit a autó antennáját, vagy sáros praclijaival csúszkáljon kicsit hol az első, hol a hátsó szélvédőn. Illetve megelégedett azzal is, hogy a kis ajándék “csokihalmait” néha – hogy jelezze nekünk, ez az ő területe, nem a miénk – itt-ott letegye. Persze olyan helyekre, ahol jó eséllyel belelépünk: a járda közepére, vagy a bejárati ajtó előtti lábtörlőre.
Na a “csokigyáros” most úgy döntött, hogy ha a “griffek” nem tudják összesz… piszkítani az autó tetejét, akkor ő veszi át a stafétát. És szó szerint minden éjjel tesz róla, hogy ne maradjon üresen a kocsitető. Magvakkal dúsan megrakott, formázott ajándékait leginkább az antenna környékén szereti lerakni, mindig egy kicsit új elrendezésben.
Ezen morfondírozva bandukoltam a csalitos felé, kezemben a szinte elmaradhatatlan fényképezőgépemmel. Mert ugye ha egyszer nincs az ember közelében, akkor lát valami igazán különlegeset, érdekeset. Mondjuk így azért előfordul, hogy elég fura helyzetekben is a hátamra csapva lóg a fotógép: cefrének való gyümölcs szedése vagy éppen itató-takarítás közben.
Mikor odaértem a csalitoshoz, melynek másik oldalán ott a vasút, szélén pedig jó magas oszlopok vannak a szintén jó magasan tovahaladó elektromos távvezetékek tartására, jött is a második elgondolkodtató dolog.
Két balkáni gerlét láttam tollászkodni odafent a magasban. Egyikük a rozsdásodó vasoszlop tetején ült, amit alkalomadtán a fakopáncsok is szívesen püfölnek remek akusztikája miatt. Másikuk kicsit lejjebb a vezetéken.
Mivel a balkáni gerléknél a nemek így vizuálisan aligha különíthetőek el, ezért nem is igen lehet megmondani, hogy ki ül fent és ki ül lent. Mert ugye lenne abban is logika, hogy a hölgy üljön az oszlopon és az úr a vezetéken. Merthogy legyen a jobb kilátás a nőké, nekünk, férfiaknak jó az alsóbb hely is. Meg ugye kinek hiányzik a sértődés, duzzogás, netán a veszekedés egy helyért, de nem? Node, abban is lenne logika, ha a férfi-gerle ülne fent és a tojó lent. Merthogy ugye fentről leselkedhetnek veszélyek, mondjuk egy ragadozó madár, akkor meg ugye csak az erősebb legyen már felül.
Tovább töprengtem rajta, hogy mondjuk ha Remeténével mi lennénk ezek a gerlék, akkor hogy lenne ez?
Ki ülne fent és ki ülne lent? És arra jutottam, hogy nem tudom. Megkérdezem majd Remeténét.
Ha észrevételed, gondolatod vagy saját élményed is van a leírtakkal kapcsolatban örömmel veszem, ha itt lejjebb kommentben megosztod velem/velünk. De a privát üzenettel is megtisztelsz, ezt ide kattintva tudod megtenni.
