Károly megpróbálta beleszuszakolni magát valahogyan a kisteherautó volánja mögé. Mostanában nem ment könnyen, sőt, őszintén szólva, ahogy teltek a hónapok, csak sokkal nehezebb lett. A hasa egyre jobban kerekedett az elfogyasztott sörtől és a mindinkább passzív életviteltől, ezzel pontosan tisztában volt. Bár mindig azzal ütötte el az ilyen irányú élcelődő megjegyzéseket, hogy az ilyesmi korral jár.
A kantáros nadrág egyik pánttartó gombja beakadt a kormányba aztán megadva magát a sorsának, az évtizedek alatt elgyengült cérnaszálak elpattantak, az elszabadult gomb pedig szemenlőtte Károlyt.
– Hogy rohadna meg még ez is! – dörzsölgette szemét emberünk, majd egy utolsó nagy mozdulattal beküzdötte magát a sofőrülésbe. Becsukta az ajtót, de azzal a lendülettel le is tekerte az ablakot, mert bár nem volt még kimondottan jó idő, enélkül úgy érezte volna magát a kisteherautó fülkéjében, mint szardínia a konzervesdobozban. Beindította az autót, mely művelet után mindig nagy kő esett le a szívéről, tekintve, hogy a járgány már túl volt a harmincon. Javításra nemigen szorult – bolond lett volna bárki is akár egy megveszekedett forintot is költeni erre a rozsdahalmazra. Valójában már régesrég a roncstelepen lett volna a helye. De Károly valahogy életben tartotta, hogy néha el tudjon gurulni vele erre-vagy arra a faluban. Meg platója is volt a masinának, szállítani is lehetett vele ezt-azt.
Most is épp meg volt rakodva.
– Na akkor irány a természet! – csapott a kormányra Károly, a roncshalmaz pedig beteges recsegés és nyikorgás kíséretében elindult. A tempó komótos volt, egyrészt mert a rakomány csörgött, zörgött és zakatolt a mindinkább egyenetlenné váló úttesten, másrészt pedig mert Károly tisztában volt vele, hogy ha ennél a tempónál egy picit is gyorsabban menne, darabokra esne a járgány még akkor is, ha a platója üres volna az út pedig tükörsima.
Nem volt boldog, nagyon nem. A lehűtött sör a hűtőben várta, a meccs pedig rövidesen elkezdődött, neki mégis mennie kellett. Mennie, mert a felesége már nem hagyta élni. Hónapok óta zaklatta őt, hogy tegyen már végre rendet a garázsban, a műhelyben és az udvaron a sok-sok minden között, amik neki a kincsei voltak. Mert igenis ha kidobott valamit naná, hogy az kellett volna másnap!
Magában morgolódva ért el a falu határában a hegyre kanyarodó sáros, nyomvályús úthoz. Itt óvatosan haladt tovább, ismerte már a járást. Mikor az első kanyart elhagyta megállt. Leállította a motort, hallgatózott. Mivel biztos volt benne, hogy nincs arra senki, kiszállt és lógó nadrág kantárjával mit sem törődve nagy gyorsan lehajigálta a rakományt. Majd újabb, de a korábbinál gyorsabb küzdelem után visszapréselődve a sofőrülésbe indított és visszatolatott az útra.
Otthon már várta a hideg sör, a meccs és már az asszony is mintha nyugodtabb lett volna. Elégedett volt. Gyorsan és hatékonyan megoldotta ezt is.
